top of page

„Friendship is born at that moment when one person says to another, ‘What! You too? I thought I was the only one.’”

C.S. Lewis   

A csapat története

2_edited.jpg

Az egész az írókurzusokkal kezdődött.
2024 februárjában egy csapat ismeretlen író – akik végre szerettek volna kibújni a csigaházukból – részt vett a Tehetség Íróstúdió Dramaturgiai Alapozó kurzusán. A kurzus fantasztikus élmény volt, de ami ennél is fontosabb: az utolsó hét végére összebarátkoztunk. A heteken át tartó beszélgetések és a közös írás megalapozták a kapcsolatot. Az a tény, hogy minden különbözőségünk ellenére van bennünk valami közös – az írás szeretete –, a kurzus után is együtt tartotta a csapatot. Sőt, azóta kurzusok sorát végeztük el együtt.

Tudjuk, hogy nem vagyunk egyformák; sok mindenben különbözik a véleményünk, de az alkotás iránti szenvedély minden ellentétet felülír. Idővel rájöttünk, hogy épp ebben a sokszínűségben rejlik a valódi érték: olyan szemszögből vizsgáljuk egymás írásait, amire egyedül talán nem is lennénk képesek. Úgy látjuk magunkat – és azt, amit alkottunk –, mint előtte soha.

Nincs más célunk, mint írni és örömet okozni.
Elmesélni azt, ami bennünk van, és megtalálni azt, akikké együtt válhatunk.

Az írás – akárcsak minden alkotó folyamat – egy olyan út, amelyen rengeteg akadállyal találkozunk.
Amikor valaki ír, egyedül van: egy távoli, gyakran kitalált helyen, ahol nincs vele senki más csak a képzelet szülte karakterek. Mégis velük él és lélegzik, velük szeret és gyűlöl, velük örül és velük sír. Ott van a fejükben, látja a gondolataikat, és néha együtt hal meg velük – újra és újra.

Amikor az író visszatér, amikor újra a valóságban jár a szerettei között, amikor dolgozni indul, bevásárol, vagy csak elsétál a postára, egy része akkor is a másik világban marad.
Mi ez, ha nem ketrec? Egy olyan ketrec, ahol végre szabad lehet.
Mi ez, ha nem őrület? Egy olyan őrület, amelyben önmaga lehet.

Miért ketrec? 
Miért őrült?
 

„In the deepest part of my mind, I’m still in that place, writing, endlessly writing. Writing is the only way I can breathe.”

Haruki Murakami

Ismerd meg a tagjainkat

Galéria

96. Ünnepi Könyvhét

„Photography is the story I fail to put into words.”

Destin Sparks

bottom of page